Aktuális rendezvényeink
               
 
           
 

 
2015.március.28. (szombat)
Keresztút járás
Az Edelényi Hegyek Közössége a Római Katolikus Egyházzal közösen, immár VII. alkalommal megtartja a húsvéti ünnepek előtt a Császta Szőlőhegyen a Keresztút-járást.

2014.december.15. (hétfő)
ÚJBOR SZENTELŐ ÜNNEPSÉG
10. alkalommal rendezi meg Újbor Szentelő Ünnepségét az Edelény Hegyek Közössége Az Edelényi Keresztény Egyházakkal közösen.

2014.november.29. (szombat)
Advent a Császtán
Kérjük, tartsanak velünk „OTT FENN A HEGYEN” egy közös imára.

2014.szeptember.06. (szombat)
IX. Császtai Búcsú
Újra Császtai Búcsú

2013.december.14. (szombat)
Advent a Császtán
immár harmadik alkalommal hívja-várja Önöket az „ADVENT A CSÁSZTÁN”

2013.december.12. (csütörtök)
ÚJBOR SZENTELŐ ÜNNEPSÉG
Az Edelényi Hegyek Közössége a Keresztény Egyházakkal közösen immár kilencedik alkalommal megrendezi az ÚJBOR SZENTELŐ ÜNNEPSÉGÉT

2013.szeptember.07. (szombat)
VIII. Császtai Búcsú
Az idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Császtai Búcsú

2013.április.19. (péntek)
Pogácsasütő verseny
A szőlősgazdák borversenyével karöltve az Edelényi Borbarátnők harmadik alkalommal POGÁCSASÜTŐ VERSENYT rendeznek.

2013.április.04. (csütörtök)
24. Edelényi Borverseny
Tisztelettel értesítjük, hogy az Edelényi Hegyek Közössége, valamint a Miklós Gyula Kertbarát Kör ismételten, immáron 24. alkalommal rendezi meg borversenyét fehér-, vörös- és gyümölcsbor kategóriában.

2013.március.23. (szombat)
Keresztút-járás
Az Edelényi Hegyek Közössége a Római Katolikus Egyházzal közösen az idén is, immár V. alkalommal megtartja a húsvéti ünnepek előtt a Császta szőlőhegyen a Keresztút-járást.

2012.december.08. (szombat)
Advent a Császtán
A Civil Összefogás Az Edelényi Változásokért Egyesület a Keresztény Egyházakkal és az Edelényi Hegyek Közösségének gazdáival közösen „ADVENT A CSÁSZTÁN” címmel hagyományteremtő rendezvényre hívja-várja Önöket.

2012.szeptember.01. (szombat)
VII. Császtai Búcsú
2012. szeptember 1-jén kerül újra megrendezésre a Császtai Búcsú

2012.április.20. (péntek)
Borverseny, Pogácsasütőverseny
Újra megrendezésre kerül hagyományos Borversenyünk és a már szintén szokásosnak nevezhet Pogácsasütő verseny.

2012.március.31. (szombat)
Keresztút-járás


2011.december.12. (hétfő)
Borszentelő Ünnepség
Az Edelényi Hegyek Közössége idén is megszervezi hagyományos Borszentelő Ünnepségét.

2011.december.10. (szombat)
Advent a Császtán
Töltődjön fel lelkileg Karácsony előtt a Császtán

2011.szeptember.03. (szombat)
VI. Császtai Búcsú és Kistérségi Civil Nap
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Császtai Búcsú, mely rendezvény az idén a Kistérségi Civil Nappal együtt kerül megtartásra.

2011.április.16. (szombat)
Keresztút-járás


2011.április.01. (péntek)
Borverseny
2011. április 1.-én kerül megrendezésre az Edelényi Hegyek Közössége és a Miklós Gyula Kertbarát Kör közös borversenye

2010.december.13. (hétfő)
Borszentelő Ünnepség


2010.szeptember.04. (szombat)
V. Császtai Búcsú
Idén 5. alkalommal kerül megrendezésre a Császta Szőlőhegyi Búcsú

2010.május.08. (szombat)
II. Bódva-völgyi Népművészeti Fesztivál
II. Bódva-völgyi Népművészeti Fesztivál

2010.május.07. (péntek)
Borverseny
Május 7.-én kerül megrendezésre a 21. Edelényi Borverseny.

2010.április.29. (csütörtök)



2010.március.27. (szombat)
Császta szőlőhegyi keresztút járás


2010.március.11. (csütörtök)
Kistérségi Civil Kerekasztal ülése


2010.január.25. (hétfő)
Ünnepi közgyűlés
10 éves az összefogás Edelényben.

2009.december.17. (csütörtök)
Borszentelés
Újra megrendezésre kerül a borszentelő ünnepség Edelényben

2009.november.02. (hétfő)
Közgyűlés
Az Edelényi Hegyek Közössége közgyűlést tart!!!

2009.szeptember.05. (szombat)
IV. Császtai Búcsú
Ismét megrendezésre kerül......

2009.április.24. (péntek)
20. Edelényi Borverseny
20. alkalommal kerül megrendezésre a borverseny.

2009.április.04. (szombat)
Keresztút járása
Keresztút járása az Egyház vezetésével

2009.március.23. (hétfő)
Közgyűlés
Az Edelényi Hegyek Közössége Közgyűlést hív össze

2009.március.23. (hétfő)
Mini konferencia
Az Edelényi Hegyek Közössége a Katolikus Egyházakkal megbeszélést szervez

2008.december.15. (hétfő)
Borszentelő
Újborok szentelő nnepsége

2008.november.22. (szombat)
Szendrői Várbarátok Bálja
A szendrői Felső-vár megmentéséért..

2008.szeptember.06. (szombat)
III. Császtai Búcsú
Újra Császta Szőlőhegyi Búcsú.

2008.április.18. (péntek)
Borverseny
Idén is megrendezésre kerül a Borverseny!!!

2008.február.04. (hétfő)
Közgyűlés!!!
Közgyűlés!!!

2007.december.03. (hétfő)
Borszentelés a kastélyban
Edelény Hegyközség választmánya ismét megrendezi a borszentelést

2007.november.14. (szerda)
Választmányi ülés
Választmányi ülést tart Edelény Hegyközség választmánya 2007. november 14.-én a Városi Rendezvények Házában 17 órától.